Hürrem Sultana

Alexandra a Krím félszigeten élt édesanyjával, édesapjával (aki egy ortodox pap volt), testvérével és szerelmével, Leóval. Alexandra és Leó nagyon szerették egymást, a házasságot tervezték. Egy nap, amikor éppen a templomban voltak, a tatárok lerohanták az országot. Az időseket, és a gyerekeket ott, helyben megölték, a fiatal lányokat elhurcolták, hogy aztán eladják őket rabszolgának a birodalmakba, királyságokba. Így Alexandra, és barátnője Maria egy hajóban utazva indult el az Oszmán Birodalom kikötőjébe. A lánynak nagyon hiányzott a családja, meg akart halni, kötekedett a fogva tartóikkal. Maria igyekezett segíteni neki, de Alexandra elkeseredett volt. Szulejmán szultán trónra lépésekor értek a palotába, ahol mind két lányt beválasztották a szolgák, ágyasok közé. Alexandra heves természete miatt már az első nap botrányt keltett, amiért a Valide szultánnagyasszony elé vitették. Nigar asszony megelégelte a viselkedését, s felvilágosította - ha abbahagyja az állandó botránykeltést, engedelmes ágyas lesz belőle, és megtetszik az uralkodónak, fiút is szülhet,s úgy nem kell szolgálnia. Alexandra elhatározta, hogy elcsábítja a szultánt, ezért olyanra szánja el magát, amit még az ágyasok sem mernek megtenni. A folyosón megszólította az uralkodótmajd a karjaiba omlott. A lányt elvitték az orvoshoz, és nagyon megszidták miatta. Azonban az esti mulatság után a szultán mégis őt kérette magához. Alexandra vakmerőségét a szultán felesége is észrevette, ezért gondolta jobb vele óvatosnak lenni, és másnap magához hívatta, hogy szolgálja. Alexandra mikor a szultán elé akart járulni, csúnya átverésnek lett áldozata - még mielőtt a lakosztályba érhetett volna, Mahidevran szultána lépett a szultán elé, így Alexandrának vissza kellett mennie a lakosztályba. Ám az uralkodó újra hívatta Alexandrát, és úgy megkedvelte a lányt, hogy két napot is eltöltöttek együtt, Szulejmán lakosztályában. A szultán jókedve és vidámsága okozójának, azaz Hürremnek nevezte el. Ezentúl a lány Hürremnek hívatta magát, ami miatt vitába keveredett Mahidevran szultánával, és börtönbe zárták. Persze a szultán hamar kihozatta onnan, és egy gyűrűt is adott neki. Mahidevran asszonyt féltékenységi rohamok gyötörték, és többször is merényletet szőtt Hürrem ellen. Ellopta a szultántól kapott gyűrűjét, megverte, és megmérgezte. Hürremet a Valide szultánnagyasszony sem kedvelte, megpróbálta eltávolítani a palotából és férjhez adni, de akkor kiderült, hogy várandós. Végül született egy fia, Mehmet herceg. Őt egy lány követte, Mihrimah szultána aki a szultán távollétében született meg. Harmadik hercege a szultán húgának esküvőjén született, aki nagyapja után a Szelim nevet kapta. Ekkor felbukkant régi szerelme, Leó, aki mint kiderült mégsem halt meg a tatár támadáskor. Leveleztek, azonban Nigar asszony kitálalt Ibrahim pasának, akivel Hürrem nem ápolt jó kapcsolatot. Sőt, igyekeztek ártani a másiknak egyfolytában. Leó Ibrahim és Hürrem harcának lett az áldozata, mérgezett ételt etettek vele, s így meghalt. Ezután derült ki, hogy Hürrem újra terhes, de a bánat miatt nem tudott neki örülni. Végül az edirnei palotában adott életet negyedik gyermekének, Bayezid hercegnek. Hürrem negyedik hercege, Cihangir herceg súlyos betegséggel született, púpos volt. A kis herceg nagyon szerette a féltestvérét, Musztafát, csak úgy mint Mehmet herceg. Mint tudjuk Hürrem második hercege, II. Szelim került trónra, de a többi fiának sem lehetett természetes halála. Mehmet herceg Mahidevran szultána ármánykodásának (mérgezés) lett áldozata, Cihangir herceg betegsége mellett bátyja, Musztafa herceg halálába halt bele. A palotában mindenki "megtanulta", hogy Hürrem minden ellenségétől könnyedén megszabadult, hataloméhes asszony lett belőle. Egyéni módon befolyásolta az uralkodót, többek között az ifjú Musztafa herceg, és Ibrahim pasa halála is neki köszönhető, ami miatt többen gyűlölték. A sorozatban a fiatal Hürrem asszonyt Meryem Uzerli játssza. (A negyedik évadban már Vahide Gördüm vette át a helyét)

 

Több Hürremről:

Hürrem ajándéka a Validétől
Hürrem altatódala
Lova
Madarai
 

<< vissza az előző oldalra

Kereső






 

 

 

Belépés
0.022 mp